Aggófű tanösvény (Tata)
Hossza: 341 m
Kevesen gondolnák, hogy Tata egyik legnagyobb természeti értéke – a több tízezres tömegekben itt telelő vadludakon kívül – egy olyan, kissé tán észrevétlenül megbújó növény, amely az országban szinte csak Tatán fordul elő. Ez a fokozott védelem alatt álló nagy aggófű (Senecio umbrosus) Tata láprétjein tenyészik és júniustól-augusztusig virágzik. A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a Fényes lakópark mögött húzódó kicsiny réten 2020-ban hozta létre Tata legújabb tematikus útvonalát, mely e ritka növényt mutatja be, valamint a terület egyéb növény- és állatfajait is megismerhetjük általa. A mindössze 500 méter hosszúságú, 5 táblából álló tanösvény szabadon látogatható, de a területen való mozgás során mégis igen nagy körültekintés szükséges, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország egyik legritkább növényfajának otthonában járunk. Nagyon fontos, hogy a terület látogatása során semmiféle növényt ne gyűjtsünk és a területet ne tapossuk feleslgesen, csak a táblák között közlekedjünk.
A tanösvényen megismerkedhetünk a területen évek óta zajló aktív természetvédelmi munkával. A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a Madártani Egyesülettel, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és az ELTE Füvészkerttel közösen végzi Ezeket a munkálatokat és az elmúlt évek során sikerült jelentősen visszaszorítani az idegenhonos inváziós lágy- és fásszárú fajokat, a cserjék által meghódított gyepeket visszafoglalni, így egyre job állapotba kerül a láprét és ismét egyre nagyobb számban látható itt a nagy aggófű.