Régi kisvasút
1915-ben Csernoch János bíboros hercegprímás határozta el az erdei iparvasút létesítését, ugyanis Süttő környékén az esztergomi érsekség nagy kiterjedésű erdőbirtokokkal rendelkezett. Az új vasúton 1918-ban indult meg a szállítás. Először a Süttő-Bikol fővonal épült meg, majd ennek folytatásaként a Bikol-vízválasztó-Marót fűtőházi szakasz.
A helyi emlékek és kutatások szerint a vasút nem csupán kő-, fa- és mész-szállítást végzett, hanem favágókat, a pályatisztogató iskolásokat, pályamunkásokat, erdészeti alkalmazottakat is szállított. Ezeken túl engedéllyel kirándulókat és a pusztákhoz anyagot, élelmet, postát is vitt.
Harmincévi fennállása után államosították a süttői-gerecsei Csernoch-vasutat, a Hercegprímási Uradalmak Süttői Vasútüzemet, és az alakuló Süttői Állami Erdei Vasút tulajdonába került.
1951 júliusában a vasútüzem hossza összesen a kitérőkkel és az elágazásokkal együtt 24,2 km volt. Részei voltak a Süttő-Szárazkút, Felső-Bikol-Gerecse, valamint a gerecsei vonalon a Papréti leágazás. Összesen egyetlen üzemképes mozdony működött a 90 lóerős "Gerecse". A személyzet egy mozdonyvezetőből, egy fűtőből és egy pályamesterből állt.
1955-re a vasútüzem annyira felfejlődött, hogy a Bányahegyről sikerült napi 200 tonna, valamint a Vöröshídról a napi 80-100 tonna mészkő leszállítása. A gerecsei Siklótól napi 40 tonna kő szállításához járult még a napi 40-60 tonna fa lefuvarozása is Süttőre a MÁV iparvágányhoz. 1955-ben a süttői vasútüzemet közforgalmú vasúttá alakították át. Ez azt is jelentette, hogy bevezették a személyszállítást, és megnyitották a vasutat a turizmus előtt.
Süttő a hatvanas évekre az egyik legnagyobb forgalmú erdei vasúttá nőtte ki magát, kiszolgálta a tardosi márványbányát, a vöröshídi mészüzemet, a pusztamaróti almáskertet valamint az erdészet rakodóit. Két vonalán személyforgalmat bonyolított, közlekedési lehetőséget teremtve Bikol és Pusztamarót községek számára.
1970. március elsejével a vasútüzem a Magyar Néphadsereg Erdő- Vad- és Mezőgazdaságához került. Ez a működtetést gazdaságtalannak tartotta, ezért elhatározta a felszámolását. Az akkori Kőfaragó Vállalat és a hozzátartozó kőbányák nem tartottak igényt a kisvasúti szállításra, áttértek a közúti fuvarozásra. A vasút felszámolása, a pálya felbontása 1971-ben megtörtént.
A helyi emlékek és kutatások szerint a vasút nem csupán kő-, fa- és mész-szállítást végzett, hanem favágókat, a pályatisztogató iskolásokat, pályamunkásokat, erdészeti alkalmazottakat is szállított. Ezeken túl engedéllyel kirándulókat és a pusztákhoz anyagot, élelmet, postát is vitt.
Harmincévi fennállása után államosították a süttői-gerecsei Csernoch-vasutat, a Hercegprímási Uradalmak Süttői Vasútüzemet, és az alakuló Süttői Állami Erdei Vasút tulajdonába került.
1951 júliusában a vasútüzem hossza összesen a kitérőkkel és az elágazásokkal együtt 24,2 km volt. Részei voltak a Süttő-Szárazkút, Felső-Bikol-Gerecse, valamint a gerecsei vonalon a Papréti leágazás. Összesen egyetlen üzemképes mozdony működött a 90 lóerős "Gerecse". A személyzet egy mozdonyvezetőből, egy fűtőből és egy pályamesterből állt.
1955-re a vasútüzem annyira felfejlődött, hogy a Bányahegyről sikerült napi 200 tonna, valamint a Vöröshídról a napi 80-100 tonna mészkő leszállítása. A gerecsei Siklótól napi 40 tonna kő szállításához járult még a napi 40-60 tonna fa lefuvarozása is Süttőre a MÁV iparvágányhoz. 1955-ben a süttői vasútüzemet közforgalmú vasúttá alakították át. Ez azt is jelentette, hogy bevezették a személyszállítást, és megnyitották a vasutat a turizmus előtt.
Süttő a hatvanas évekre az egyik legnagyobb forgalmú erdei vasúttá nőtte ki magát, kiszolgálta a tardosi márványbányát, a vöröshídi mészüzemet, a pusztamaróti almáskertet valamint az erdészet rakodóit. Két vonalán személyforgalmat bonyolított, közlekedési lehetőséget teremtve Bikol és Pusztamarót községek számára.
1970. március elsejével a vasútüzem a Magyar Néphadsereg Erdő- Vad- és Mezőgazdaságához került. Ez a működtetést gazdaságtalannak tartotta, ezért elhatározta a felszámolását. Az akkori Kőfaragó Vállalat és a hozzátartozó kőbányák nem tartottak igényt a kisvasúti szállításra, áttértek a közúti fuvarozásra. A vasút felszámolása, a pálya felbontása 1971-ben megtörtént.
Galéria
